PESZÁH 101

Peszáh פסח – az egyik legszélesebb körben megült zsidó ünnep. Megemlékezünk arról, hogy Isten megszabadította a zsidókat az egyiptomi rabszolgaságból, valamint hogy a zsidók a kivonulás és a tóraadás által néppé váltak.  Peszáhkor nem eszünk kenyeret, vagy más kovászos pékárut, tésztát, stb. csak kovásztalan kenyeret, vagyis maceszt. Az egész házat megtisztítjuk a kovászos (chámec) utolsó morzsájától is, annak emlékére, hogy Isten kivezetett minket Egyiptomból, a szolgaság földjéről, de őseinknek nem volt elég ideje, hogy megkelesszék a kenyerüket, ezért keletlenül sütötték meg a tésztát, és így indultak útnak. Az ünnep Izraelben hét, Izraelen kívül nyolc napos, az első és az utolsó nap, illetve Izraelen kívül az első és az utolsó két nap teljes ünnep, a közbenső napok félünnepek. Az első (két) este üljük meg a zsidó év egyik csúcspontját jelentő széderestét: elfogyasztunk négy pohár bort, maceszt (és egyéb szimbolikus ételeket) eszünk, és felolvassuk a Hágádát.  Az ünnepi szokások világszerte különböznek és igencsak szerteágazóak, de a lényeg mindenhol ugyanaz: nemcsak megemlékezünk arról, hogy Isten kivezetett a rabszolgaságból, hanem át is éljük, mintha mi vonultunk volna ki Egyiptomból, és ezt adjuk tovább a jövő generációinak is. 

az ünnep négy neve

Peszáh, mely az egyiptomi kivonulásnak az ünnepe, Niszán hónap 15-én kezdődik, és hét napon át tart, egészen Niszán 21-ig, a diaszpórában nyolc napon át. A Peszáh név a kivonulás történetéből jön. 

A tizedik csapás, az elsőszülöttek halála megtörte a fáraót. Isten angyala elkerülte a zsidók házait, és csak az egyiptomiak elsőszülött gyermekeire csapott le. Ezen az éjjelen a fáraó végül elengedte Izrael gyermekeit. 

Azóta is ezen az éjjelen összegyűlünk, hogy megemlékezzünk ezekről az eseményekről és elgondolkodjunk, hogy mit is jelent a szabadság, mit jelent megszabadulni. 

Peszáh központi jelentése a megszabadulás. Ezért úgy is nevezzük: Szabadságunk ideje. Zmán heruténu.

Peszáh a kovásztalan kenyér ünnepe is: Hág Hámácot. 

A macesz arra az éjszakára emlékeztet, amikor Izrael gyermekei félelemben és várakozásban elfogyasztották az áldozati bárányt. Körülöttük az egyiptomiak elsőszülöttjeik halálát gyászolták jajveszékelésükkel. Hirtelen jött a szó Mózestől, hogy siessenek. Nem volt hát idejük, hogy megkelesszék a kenyeret, így ezt a kovásztalan kenyeret, a maceszt vitték magukkal élelem gyanánt.

A tavasz ünnepének is hívjuk. A zsidó naptár úgy lett beállítva, hogy bizonyos ünnepek mindig az év ugyanolyan évszakában érkezzenek. Így lett, hogy a szabadság ünnepe egyben a tavasz ünnepe is. És ez nem véletlen. A tél sötétsége után, amikor mindent hó takar, a tavasz az újjászületést hozza magával, amikor minden zöldbe borul és élettel lesz tele. 

Ehhez hasonlóan a nép, mely a szolgaság igája alatt nyög, a pusztulás veszélyének árnyékában kitör Egyiptomból, egy új élet utazását kezdi el a tejjel-mézzel folyó Kánaán felé. 

A tavasz és Peszáh ugyanúgy az újjászületést és a reményt hozza el. 

Peszáh emlékeztet minket évről évre, hogy mindegy, milyen szörnyű a helyzetünk, ne veszítsük el a reményt. 

Peszáh a megújulás lehetőségét hozza magával, azt hirdeti, hogy az ilyen változás az emberi természet része, csakúgy, ahogy a fák virágzása a természet része. 

Szolgaságból szabadságba

A macesz, mint a szabadság jelképe, előhívja bennünk a történet emlékét, mely szolgasággal kezdődött és a szabadsággal végződött. Emlékeztet bennünket Isten szerepére a kivonulás történetében, arra az egyszerű hitre, mely ott élt a zsidókban, akik hajlandók voltak elhagyni az otthont, amit ismertek, és kivonulni a sivatagba. Látták Isten megváltó hatalmát és bíztak ígéretében. Ez a megváltó erő volt az Izrael és az Örökkévaló között létrejövő szövetség alapja. 

Azelőtt, a kivonulás előtt ez a kapcsolat csak Isten és egyének között létezett. Például Isten és Ábrahám között. Peszáh annak a kapcsolatnak is a kezdete, mely az Örökkévaló és a zsidóság, mint nép között születik. 

Isten azzal tart számot a szövetségre, hogy beteljesíti ígéretét és kihoz minket Egyiptomból, majd megígéri: „Népemmé teszlek és én leszek az Istened. És tudni fogod, hogy én az Örökkévaló vagyok, a te Istened, aki megszabadított az egyiptomiak fogságából.” 

Ez a szövetségen alapuló kapcsolat Peszáh ünnepének az alapja. 

a történet

Örülünk az Egyiptomból való megszabadulásnak és minden olyan megváltásnak, ami azóta történt. Ez együtt jár azzal, hogy várjuk a jövőbeni megváltást. Ezért van Illés prófétának különleges helye a Széderestén. Mivel az Egyiptomból való megszabadulás népi történelmünk kezdete, a zsidó liturgiában fontos szerepe van és sokszor megjelenik. 

Peszáhkor az a feladatunk, hogy elmeséljük az Exodus, a kivonulás történetét. Ez a parancsolat, mely csak ehhez az ünnephez kötődik, nemcsak emlékeztet bennünket a kivonulásra, hanem arra is hív minket, hogy beszéljünk a történetről, fedezzük fel mélységeit, jelentéseit. 

Ezért van, hogy a Hágádá, az a könyv, mely elmeséli, hogy mit kell csinálnunk a széderestén, és hogy mi történt annak idején, amikor kivonultunk Egyiptomból, azt írja: „Minden nemzedékben köteles az ember úgy tekinteni magát, mintha ő maga vonult volna ki Egyiptomból. Ahogy írva van, meséld el gyermekeidnek azon a napon...” 

Peszáh különlegessége ebben az idézetben található. Azt tanítja, hogy a zsidó történelem időtlen. Peszáh nem csak egy fontos eseményről való megemlékezés, mely a múltunkban történt, hanem egy olyan esemény, amelyben részt vettünk és folyamatosan részt veszünk. Újra át kell élnünk a szolgaságot és azt a megváltást, amely életünk minden napján történik. 

Ez a mi saját történetünk, nem csak valami ősi mese, amit elmesélünk. Ahhoz, hogy átéljük ezt az élményt, három fő dolgot kell tennünk. 

A szédereste

Az átélés fókusza a Szédereste. Peszáh első estéjén összegyűlünk családokkal, barátokkal, kisebb-nagyobb közösségekkel, hogy egy rituális étkezéssel ünnepeljünk. A héber szó, a széder azt jelenti: rend, és az étkezésnek nagyon részletes, előre meghatározott rendje van. 

A széderben nagyon sokféle különböző rituálé szokás van, mint például macesz, keserűfű és négy pohár bor fogyasztása, aztán egy gazdag lakoma. A sok-sok jelkép egyrészt azért van, hogy emlékeztessen a szolgaság keserűségére, másrészt a szabadság nagy örömére. Ennek a lakomának a folyamán felolvassuk a Hágádát. A Hágádá egy különleges pedagógiai és liturgiai szöveg. A szó az elmondás szóból jön, és egyben tükrözi is az este célját, a kivonulás történetének elmesélését. 

A Hágádában olyan nagyon várt részek találhatók, mint a négy kérdés, azaz a Má Nistáná, a négy gyermek, különböző dalok, mint a Dájénu, az afikoman (egy darab pászka) elrejtése vagy ellopása... 

A jókedv és a meghittség, a családi és baráti együttlét mögött azonban fontos vallási dráma zajlik, melyben a kellékek jelképek, a forgatókönyv a Hágádá, a színészek pedig mi vagyunk, a családaink, a barátaink, mindenki, aki ezt a drámát érti. 

Peszáh egyben családi ünnep is, hiszen óriási fontossága van a történet továbbadásának, és nem csak a történet, hanem Peszáh jelentésének a továbbadásában. A gyermekek szerepe az, hogy feltegyék a négy kérdést, a mi feladatunk pedig, hogy nagy benyomást tegyünk rájuk a válaszainkkal, mert mi értjük azt, amit ők még nem, hogy a zsidó nép jövője az ő kezükben van.  

Ahhoz, hogy népünk folytathassa 3000 éves történelmét minden nemzedékben, nekünk és a gyerekeinknek azt kell éreznünk, hogy rabszolgák voltak Egyiptomban, és megmenekültek.